Végül is megvan a magyar mesekönyv:

Marec Béla Steffens: De a zsiráf nagyon akart úszni

Mind mindig, Krystyna Steffens rajzaival

Book on Demand, ISBN 154484185X, ca. HUF 3.000

Az elöszót Johannes Erlbruch, a Budapesti Németajkú Evangélikus Egyházközség lelkésze, írta.

A kandúr meseiben állatok szerepelnek, a mindennapi élet tárgyai, néha épületek is. Kivánságaik, vágyaik vannak, amiket minden nehézség ellenére is követnek.

Hol volt, hol nem volt ...

... volt egyszer egy piramis, akinek nagyon meg kellett vakarnia a hátát. De melyik oldal tulajdonképpen a háta?

... volt egyszer egy hagyma, aki mindig sírt. Mondták neki, hogy egy hagyma, aki sír, az egész világon lehetetlenné teszi magát.

... volt egyszer egy kis fehér kilátó-tornyocska, aki végül is valami mást óhajtott látni, nem mindig csak ugyanazt a kilátást. Így aztán útra kelt a város felé.

A kandúr még az irodában volt és dolgozott. A macska azonnal felhívta: Gyere haza, gyorsan! Az exeteri katedrális jött hozzánk látogatóba.

 

Az egész honlapot nem fordítottam, de itt van legalább egy mese magyarul.

Aki a végeig olvassa, azt fogja tudni, hogy miért ...

... a tihanyi apatság toronyai sárgák!

 

DE A ZSIRÁF NAGYON AKART ÚSZNI

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zsiráf. Afrikában élt, mert úgy hallotta, hogy egy zsi­ráf­hoz ez illik. De egyszer mégis el akart utazni. Tudta, hogy még a katedrálisok is elmennek néha nyaralni, akkor miért ne mehetne egy zsiráf is?

Az volt a lényeg, hogy a szabadsága idején minél többet úszhasson. Hová is menjen? Meg­be­szélte az elefánttal, aki a közelben lakott.

- Ne menjél a tengerhez – mondta – az egész egy nagy csalás.

Mert egyszer az elefánt már volt az Északi-tenger mellett, vagy inkább, o ott volt, az Északi-tenger pedig nem. Nem volt ott, ahol a térkép szerint neki lennie kellett volna. Az Északi-tenger helyett az elefánt mindenütt csak sarat talált. Jól lehetett benne hemperegni, és az elefántok azt nagyon szeretik. De úszni nem lehetett. Ezért az elefánt visszament a szál­lodá­já­ba és aludt egy pár órát. Miután kialudta magát, evett valamit – nem sokat, csak egy fél mázsa sárgarépát. Utána újra lement az Északi-tengerhez. De az megint nem volt ott, és az elefánt visszatért a szállodába.

Így ment ez napokon keresztül. Az Északi-tenger sose volt ott, amikor az elefánt látni akarta. Az elefánt nagyon szomorú volt, csakúgy, mint a szállodatulajdonos is. A többi vendég ugyan­is panaszkodott, mert az elefánt nagyon horkolt, még hangosabban, mint a hangyák, akik a szomszéd szobában laktak. Így aztán az elefántnak el kellett hagynia a szállodát, s egyúttal vissza is utazott Afrikába.

Amikor újra otthon volt, kölcsön kapott az oroszlántól egy könyvet a tengerrol. Olvasta, hogy a tenger mozgásban van, hogy van apály és dagály. Megértette, hogy az Északi-tenger miért nem volt soha ott, amikor o lement a partra. Még egyszer ez nem fog megtörténni vele.

- És mit csináltál utána? – kérdezte a zsiráf. Lélegzet visszafojtva hallgatta az elefántot.

- Arra jutottam, hogy nekem egy olyan tenger kell, amelyik nem fut mindig el – magyarázta az elefánt – megnéztem a térképet, és gondoltam: ez az igazi. Itt a Holt-tenger, ez biztos nem fog elfutni.

- Tehát oda mentél – szólt a zsiráf.

- Igen, mentem – vallotta be az elefánt – de ez egy mégnagyobb csalás volt! Be akartam ugrani, de nem lehetett! Ott nem tudtam úszni, mindig fent maradtam a vízen.

Az elefánt ezt nem tudta megmagyarázni magának. Abban a könyvben, amit kapott az orosz­lántól, a Holt-tenger nem szerepelt.

- Talán van még egy könyve – gondolkodott a zsiráf.

- Biztos van – válaszolta az elefánt – menjél csak el hozzá és kérdezd meg.

De ezt a zsiráf nem akarta. Végül az elefánt maga ment. Az oroszlánnak tényleg volt egy könyve a Holt-tengerrol. Egyszer találkozott két misszionáriussal, akiknek egy kiváló könyv­táruk volt. Az elefánt meg a zsiráf nagy hévvel olvasták végig ezt a könyvet és rájöttek, hogy a Holt-tengerben azért nem lehet úszni, mert ott túl sok só van a vízben.

- Most már tudjuk – mondta az elefánt – oda kell menni, ahol eloször is a víz nem sós és másodszor olyan kevés hely van, hogy a tenger nem tud mindig elfutni. Különbözo könyve­ket és térképeket néztek végig, s a végén megszületett a döntés: a Balatonhoz kell menni, a magyar tengerhez.

- Oda menjél, zsiráfkám – mondta az elefánt.

- Hogyhogy, te nem akarsz velem jönni? – csodálkozott a zsiráf. De az elefántnak egyszer s mindenkorra elege volt a tengerbol. Helyette befizetett egy útra a hegyekbe. Reméljük, hogy nem fog lavinát okozni.

Így a zsiráf egyedül utazott a Balatonhoz. A repülogépet nagyon kényelmetlennek találta. A bérelt kocsi már sokkal jobban tetszett neki, mivel az egy kabriolet volt, egy nyitott teteju kocsi. Nemsokára a zsiráf a Balaton partján állt. És rohant be a vízbe. És futott és futott. De miután már egy negyedórája futott, a víz még mindig nem ért a térdéig sem. A zsiráf szét­terpesztette a lábát, ahogy egy balerinától látta. Akkor a víz éppen a térdei fölé ért. De úszás­ra természetesen akkor se lehetett gondolni.

Szomorúan ment vissza a sátrához. Szerinte a szállodaszobák nagyon kényelmetlenek, s ezért kiválasztott magának egy kempinget. A sátra egy testre-, vagy inkább nyakraszabott darab volt. És hogy elcsodálkozott, amikor a sátra elott egy másik zsiráf állt!

- Szia! Már régóta vagy itt? Kiismered magadat itt? – kérdezte zsiráfunk.

- Természetesen kiismerem magamat, mert itt születtem.

- Akkor biztos azt is tudod, hogy hol lehet itt úszni.

De erre csak szipogott a magyar zsiráf.

- Amikor fiatal voltam, akkor még nagyon jól tudtam úszni a Balatonban. De most már nem megy. Nem tudom, mi a baj. Talán a klímaváltozás okozta. A tavak kiszáradnak.

- Talán csak felnottél – mondta az afrikai zsiráf.

O többet tudott a világról, végül is olvasott könyveket. A magyar zsiráf viszont a Balaton mel­lett még nem találkozott oroszlánnal, ezért még könyveket sem kaphatott kölcsön.

- Tehát úszni itt nem lehet – jelentette ki az afrikai zsiráf.

- Nem, de a vízben sétálni is kellemes – mondta az új barátja.

Így ketten le-fel sétáltak a Balatonban. Sot egy felfújható gumimatracot is vettek. Azon feküd­tek és a nyakukat a vízbe lógatták.

Az afrikai zsiráf éppen képeslapot írt az elefántnak, amikor egy hangos dudaszót hallottak, mint­ha az elefánt ott lett volna a közelben. Körülnéztek és látták, hogy ott volt egy kis katica­bogár, aki a vízben prüszkölt és az összes lábával kapálózott.

- Túúút, túúút! – kiabálta – El az utamból! Én vagyok a nagy kerekes gozhajó.

A két zsiráf nagyon elcsodálkozott, de el is mentek az útból a gumimatraccal, mert a goz­hajót ki kell kerülni.

Késobb újra találkoztak a katicabogárral, amikor az már nagyon fáradt volt. Már nem volt ere­je úszni, és a szárnyai olyan nedvesek és nehezek voltak, hogy már repülni se tudott. Nagyon örült annak, hogy a zsiráfok egy kis helyet szorítottak neki a gumimatracukon. Ké­sobb egy szarvasbogarat találtak, akit szintén felvettek, mert már az sem tudott tovább úszni.

Most aztán a két zsiráf feladatra talált. Egész nap orjáratot tartottak a Balatonon és minden olyan bogarat összegyujtöttek, akik belekerültek a nagy tóba és nem tudtak kijutni. Az afrikai zsiráfnak ez az új elfoglaltság annyira tetszett, hogy már nem is akart hazamenni. A magyar zsiráf is nagyon fontosnak és hasznosnak érezte a feladatot.

A két zsiráf híres lett, a Balaton jelképpé vált. A Balatont a két hosszúnyakú zsiráf nélkül már senkise tudta elképzelni. Amikor a zsiráfok már öregek voltak és nyugalomba akartak vonul­ni, rábeszélték oket, hogy még egy kicsit folytassák. De amikor már túl gyengék voltak, elköl­töz­tek. Nyugdíjas éveikre egy dániai házacskában telepedtek le, mert végre igazi hajókat akar­tak látni, olyan nagy hajókat, amilyenek nincsenek a Balatonon.

Csinos házuk közvetlen szomszédja egy világítótorony volt. Ott feküdtek a pázsiton és néz­ték a nagy hajókat. A világítótorony ore nagyon örült az új szomszédainak, mert végre nem kellett olyan gyakran le- és felmennie a lépcsokön. A zsiráfok éppen olyan magasak voltak, hogy a torony fényszóróit kívülrol el tudták érni.

A Balaton környéke viszont nagy gyászba borult. Most más állatoknak kellett kimenteniük a bogarakat a tengeri veszélybol. A lakosok a két zsiráf emlékét nem akarták elveszteni. Ezért a balatoni félsziget híres apátságtemplomának két tornyát sárgára festették. A sötét pontokra sajnos már nem volt elég pénz, de így is mindenki, aki meglátja a templomtornyokat, a két zsiráfnyakra gondol. És a két torony, ha össze nem dolt, még ma is áll.

 

Németül jelent meg a mesemondó kandúr elso könyvében (Marec Béla Steffens: Der Kater erzählt Märchen, Frankfurt, R.G. Fischer, 2. kiadás 2006), lásd Die Bücher des Katers

A szerzo fordítása, Vida Ágnes segítségével

Van még egy mese angolul!